Az Elektronische Musik olyan nevekhez köthető, mint Karlheinz Stockhausen és Gottfried Michael Koenig. Ezek a komponisták egy egészen más megközelítésből szemlélték az elektronikus zajkeltést, mint a franciák: a musique concrete akusztikus zajok elektronikus rögzítésére építette kompozícióját, míg a németek jelgenerálásban látták a jövőt, amely a mai szintetizátorhangok alapját képezi, szerves része a mainstream - akár pop akár rock zenéknek épp úgy, mint a techno válfajainak vagy az ambientnek. És azt sem feledjük, hogy ez még ugyanúgy a komolyzene kísérletezése, mint a musique concrete.

Stockhausen elektronikus zenéi máig töretlen népszerűségnek örvendenek, a zajok mintha egyenesen a világűrből érkeztek volna, ezzel előre megalapozva a space ambient műfaját.

 

Az amerikaiak is jelgenerálással kísérleteztek, azonban sokkal kevesebb kísérletezéssel, inkább dallamokra koncentrálva. Korai műveik gyakorta komolyzenekar mellett szólaltak meg, mint Morton Feldman Marginal Intersectione. Kiemelkedő Iannis Xenakis zenéje, aki matematikailag komponált elektronikus zenéivel előrevetítette a mai idm-et.

Ezek a zenék minden mai elektronikus zene alapját adták, Mc Hawertől Aphex Twinig mindegyikben fellelhetünk kezdeti hatásokat. Az elektronikus zene ezután egy jóval bonyolultabb vízre evezett, a szintetizátorok korszakára és tulajdonképpen javarészt kísérő szerepet töltött be a mindennapi populáris zenében. Megalapozta a pszichedelikus rock műfaját a Pink Floyd Hammond-orgonája, mely a mai napig emberek millióit igézi meg.