a legjobb hely

A blog célja a hajdúság vonzáskörzetében - Hajdúnánásra koncentrálva - az éjszakai- és kulturális élet főbb eseményeinek bemutatása. A kommentelés indapass mellett lehetséges, erről bővebben a lentebb található FAQ-ban, mindenki legyen szíves homo sapiens módjára hozzászólni a témákhoz, a kötekedő, másokat becsmérlő bejegyzések törölve lesznek. A politikát - még ha a blog nevéből egyesek erre is következtettek - nem fogjuk tolerálni.

Kontakt/Info

Utolsó kommentek

Ady-est november 4-én az Ifiházban Csuja Imrével

superzen 2010.11.03. 21:37

November 4-én, du. 18 órától a Süss fel Nap Ifjusági Házban a Móricz Pál Városi Könyvtár és az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület szervezésébenAz Óperenciás tengeren – A táltos költő Ady Endre című szinházi műsort tekinthetik meg. Csuja Imre Jászai Mari díjas, Érdemes Művész és Szabó Margaréta színművész előadásában. Hegedűn közreműködik Balázs Barnabás zeneszerző. Az előadás szerkesztője, rendezője Halmy György.

A sikerfilmek – Üvegtigris 1-3, Para, Valami Amerika, Megy a gőzős stb. – közismert népszerű alakításai után Csuja Imrét ezúttal egészen másfajta szerepben  láthatjuk majd. Az est folyamán 36 Ady vers hangzik el, prózában, megzenésítve, népdalokkal ékesítve.

A rendezvény ingyenes, szerintem hihetetlenül jó lesz =)

Címkék: kultúra színház ady endre csoki csuja imre ifiház szabó margaréta balázs barnabás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://legjobbhely.blog.hu/api/trackback/id/tr32421127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása