Az 1930-as években kikísérletezett, '40-es években továbbfejlődő szalagos felvevő rendszer a huszadik század második felében forradalmasította a hanghordozást. Minden addigi eszköznél jobb minőségben, sztereóban képes volt rögzíteni a hangokat, ráadásul fizikai sajátságai miatt az akkori avantgarde komponisták egyik kedvenc játékszerévé vált. A szalagos technikával, összeollózott és egymásra kevert sávokból álló zene a musique concrete nevet kapta.

A szalagon lévő hang könnyű módosíthatósága révén olyan dolgokra is képes volt, amelyet természetes körülmények között nehéz lett volna megvalósítani, ha nem lehetetlen. Ilyen például - több mai, mindenféle stílusú zenében gyakran használt effekt: echo, reverb. Az első musique concrete zenének nevezhető alkotás a következő Pierre Schaeffer "etűd", amely különféle egymásra ollózott vonathangokból állt össze. A hangokból úgynevezett loopokat (rövidebb ismétlődő szakaszokat) készített, ami mind a mai napig az elektronikus zenében jelen lévő technika. Mai szemmel eléggé bizarrnak tűnhet, de egy egész korszak meghatározó műve ez, sőt a mai industrial műfajban aktívan tovább is él a hangulat.

Ezek után Schaeffer összefogott egy másik Pierre-rel, mégpedig Pierre Henryval, akinek leghíresebb műve a Psyche Rock, amelyet később olyan előadók dolgoztak fel, mint a Fatboy Slim.

Végülis a musique concrete lett alapja a későbbi elektronikus zenék sampling technikájának, amely bár már manapság teljesen digitális eszközöket használ, gyökereiben és a szerkesztés elveiben a mai napig ugyanaz a módszer, amely a Második Világháború utáni időszakot jellemezte.

Időközben ezzel az irányzattal majdnem párhuzamos alakult ki az Elektronische Musik, mely a 20. század egyik legnagyobb komponistájának, Karlheinz Stockhausennek vezénylése alatt hozta létre a korai elektronikus zene legjelentősebb alkotásait.