a legjobb hely

A blog célja a hajdúság vonzáskörzetében - Hajdúnánásra koncentrálva - az éjszakai- és kulturális élet főbb eseményeinek bemutatása. A kommentelés indapass mellett lehetséges, erről bővebben a lentebb található FAQ-ban, mindenki legyen szíves homo sapiens módjára hozzászólni a témákhoz, a kötekedő, másokat becsmérlő bejegyzések törölve lesznek. A politikát - még ha a blog nevéből egyesek erre is következtettek - nem fogjuk tolerálni.

Kontakt/Info

Utolsó kommentek

Kritika - Beszámoló az első koncertről a Ligetben

superzen 2010.07.26. 12:04

 

Mivel ezt a koncertet mi szervezük, ezért igen nehéz kritikát írnunk arról, ami a közönség dolga lenne. Azonban még így is bőven vannak észrevételek, amit szeretnénk megosztani Veletek. Természetesen a kommentekben pedig elvárjuk a kritikát - visszafelé is.

 

Először is: úgy tűnik, hogy ilyen megmozdulásokra van igény, hiszen összegyűltek az emberek rendesen, ráadásul a metal, a psychobilly és a hardcore is megmozgatta az embereket, volt mosholás rendesen. A zenekarok az eddigi visszajelzések alapján jól érezték magukat, fogyasztás pedig - ha lehetett volna jobb is, így is kiugró volt a Liget Söröző történetében. A folytatás bíztató: úgy tűnik, következő alkalomra megkapjuk a Csirkeólnak becézett rendezvénytermet a söröző közvetlen szomszédságában, ami azért is jó hír, mivel az a helység rendesen szellőzik, ráadásul kb. háromszor annyi ember elfér ott, mint a szomszédban, ahova ráadásul szintén beülhetünk, a szórakoztatást pedig majd igyekszünk azon a részen is megoldani.

Másodsorban: azonban némi kritika érheti a közönséget is. Arra szeretnénk megkérni mindenkit, hogy a korábban bevásárolt-hozott piát ne közvetlenül a söröző előtt fogyassza. Gondoljunk csak bele: azért nyitott ki a hely, hogy fogyasztást vonzzon magával, a koncertnek pedig helyet adott azért, ráadásul ingyen, hogy legyen fogyasztása és közönsége. Ha megbecsüljük a helyet, egy állandó törzshelyünk lehet végre, ami nem is fog elkurvulni és lesz beleszólásunk a kinézettől kezdve a zenék minőségén át bármire kiterjedve. Azonban ehhez legalább annyival meg kellene tisztelni az egészet, hogy nem előtte isszuk a máshonnan hozott piánkat. Ha arrébb mentek 100 méterrel, már ott a színpad, ahol a kutyát nem érdekli az, hogy mit isztok, de légyszi... a hely előtt ne, ez borzasztó kellemetlen mindenki számára.

Harmadszor: egyetlen, a lehető legtávolabb lakó környékbeli rendelte oda nekünk a rendőröket. A probléma megoldva, ilyen jellegű esemény a következő alkalommal már nem várható. Ez az alkalom pedig valószínűleg két hét múlva lesz, erről bővebben majd értekezünk még.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://legjobbhely.blog.hu/api/trackback/id/tr802176942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Uncle_Joe 2010.07.26. 21:22:46

eloszor is: gratula a koncerthez, ahogy hallottam jo 200 meterrol, eleg jo kis bulit csaptatok.

masodsorban ez a kritika nem titeket, es meg csak nem is a zenekart fogja erinteni, hanem a kornyezetet, jelesul azt az arcot, aki ratok hivta a yardot: jo is az, mikor a tolerancia, amivel a 21. szazadban olyannyira divatos dobalozni, tokeletesen hianyzik az emberekbol. nehez elhinni, hogy vannak ilyen szarrago emberek, akik elfelejtik, hogy ok is voltak fiatalok. na de mindegy, biztos koran kellett szombaton kelnie reggel, hogy a kocsmaban meg talaljon ulohelyet.

judzsu 2010.07.28. 12:33:29

POPSI koncertet a Ligetbe! :D
süti beállítások módosítása